2009. március 21., szombat

Praxis nevének kiválasztása

Ha szeretnél több beteget, ha szeretnél drágábban dolgozni, ha egy sikeresebb praxis kiépítésén fáradozol, akkor a minőségi szolgáltatáson, a motivált csapaton, a szakmai felkészültségeden és a kiváló felszereltségen túl szükség van arra, hogy erről a célcsoportod is értesüljön. Sőt, ezt el is kell hinniük; és a tudatukban lehetőleg téged vagy a praxisodat azonosítaniuk kell ezekkel a jegyekkel. Azt a folyamatot, amikor a céged az emberek tudatában elfoglal egy helyet, „pozicionálásnak” nevezzük. Ideális esetben azt a pozíciót szerzed meg, ami eredetileg a célod volt, és amit tudatosan alakítottál ki. Ha nem foglalkozol ezzel a kérdéssel, akkor is kialakul az embereknek egy véleménye rólad, de ez esetleges nem biztos, hogy pontosan az és úgy alakul ki, ahogyan azt te szeretnéd.

A praxis nevének a helyes megválasztása egy hatékony eszköz lehet e pozíció építéséhez. A névválasztásnak a célja – azon kívül, hogy a cégnek a megalapításához szükség van rá – az, hogy segítsen a praxisodat megkülönböztetni a többi hasonló vállalkozástól. Ennek természetesen annál nagyobb a jelentősége, minél nagyobb a település, ahol tevékenykedsz.

Amikor a nevet kiválasztjuk, a következőkre érdemes odafigyelni:

- olyan nevet kell választani, ami egyértelműen megkülönbözteti a praxist az összes környékbeli rendelőtől,
- ennek a névnek lehetőleg pozitív kisugárzása, üzenete kell, hogy legyen.

Egy új betegnek, aki nem ismer és még nem volt lehetőséged bizonyítani, könnyebb megjegyezni, könnyebb elfogadni, könnyebb meghozni azt a döntést, hogy téged próbáljon-e ki, ha a neved már előre egy pozitív üzenetet közvetít (fájdalommentes, gyermekbarát stb.).

- A legjobb, ha a név a fő marketing üzenetet közvetíti. Ez azt jelenti, hogy a jó pozícionáláshoz célszerű megfogalmazni minden rendelőnek a fő marketing üzenetét. Ez egy szó vagy mondat, ami a legjobban kifejezi azt, hogy miért érdemes téged választani és lehetőleg megkülönböztet a konkurenciától.
- Legyen összhangban a tevékenységeddel. Nem szerencsés, ha a legjobban felszerelt rendelőnek akarod pozícionálni magad (Exkluzív Fogászat, Super-dent) és, amikor a beteg bejelentkezik hozzád, azt tapasztalja, hogy egy lepukkant helyre került. Ha nem a felszereltséged az, amivel dicsekedhetsz, akkor úgy kell pozícionálnod magad, mint a legtürelmesebb fogorvos, vagy az ínybetegségek szakértője, vagy az, aki egész nap nyitva van, stb. Persze csak akkor, ha tényleg rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal.

Tehát a jó név:

- Megkülönböztet,
- pozitív üzenetet közvetít,
- rövid, könnyen megjegyezhető,
- előnyös, ha arról a veszteségről szól, ami akkor éri a célközönséget, amikor nem hozzád jön,
- legyen összhangban a fő marketing üzeneteddel és a szolgáltatásaid típusával,
- választ ad arra, hogy miért válasszák a praxisodat.

Nem javasolt:

- Érthetetlen rövidítések, családnevek használata. Főleg akkor, ha teljesen hétköznapiak. Ezzel egy olyan átlagos szürkeségben sorolod magad, ami pont ellentmond a pozicionálás lényegének. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a reklámra költött pénzedből valamelyik hasonló nevű praxis profitál a környéken.
- Nem célszerű olyan elcsépelt szóösszetételek használata sem, mint a „családi fogászat”, „fogászati centrum”, stb. Ezek már unalmasak, nem váltják ki azt az emocionális hatást, amit szeretnénk.
- A földrajzi nevek használata sem ajánlott feltétlenül. Különösen akkor, ha nagyobb régióra vonatkoznak. Elsősorban azért, mert nem utal a szolgáltatásra, másodsorban nehezen megkülönböztethető a hasonló nevű konkurens praxisoktól a régióban (pl.: „Óbudai Fogorvosi Rendelő”).

Fontos, hogy ez a név miképpen jelenik meg. A betűtípusnak, színnek, stb. is összhangban kell lenni azzal, amit a marketingüzenetünkben sugallni szeretnénk, és – természetesen – a nyújtott szolgáltatással is.

Alcímek hozzáadása

Nem mindig érdemes a nevet megváltoztatni. Ez legtöbbször így van akkor, ha már egy működő praxisról van szó. De egy alcím hozzáadásával ki tudjuk fejezni mindazt, amit üzenni szeretnénk, és jól megkülönböztethetőek leszünk a konkurenciától.

Alcímek, szlogenek kiválasztásakor is érvényes sok minden, amit a névre vonatkozóan leírtunk.

Dr. Kiss fogászati praxis
A gyermekbarát fogászat
Ha ilyen alcímhez folyamodsz fontos, hogy ezt minden marketing anyagodon tüntesd fel. Egy idő után, ha jól csinálod, a szlogen neved szinonimájává válhat. A végső cél az, hogy minden hibalehetőséget kizárva egyértelmű legyen, hogy ha valahol rólad beszélnek és valakinek téged ajánlanak, az még véletlenül se a konkurenciádat hívja fel.

Alcímmel (vagy anélkül) az a lényeg, hogy ha a rendelődet pozícionálni akarod bármilyen módon (pl. ahol fájdalommentesek a beavatkozások), akkor ezt kommunikálni kell az új beteggel. A kényelmi szolgáltatásaidat kiemelt helyen kommunikáld. Ha lehet már a céged nevében. A lényeg, hogy megkülönböztesd magad a konkurenciától; és főleg azoktól, akik hasonló szolgáltatásokat nyújtanak.

A jó névválasztásra rengeteg példa van, pl. BriteSmile. Egyértelmű, könnyen megjegyezhető, felkelti a célcsoport érdeklődését, stb. (angol nyelvterületen). Nálunk furcsa dolog, hogy az angol nevek használatában jobban bízunk és jó magyar cégneveket csak elvétve találunk. Figyelni kell azonban arra, hogy a célközönségünk esetleg nem beszél angolul, ezért nem érti az üzenetünket, de lehet, hogy ki se tudja ejteni.

A fent leírtak szellemébe lehet, hogy érdemes próbálkozni kifejező magyar nevek használatával is (nem baj, ha nem olyan hangzatos). Az angol nevek használatánál próbáljunk inkább a köztudatban már beépült nemzetközi szavakat előnybe részesíteni. Az alcímekkel lehet ilyen esetekben a helyzeten javítani.

A mai túlzsúfolt piacon fontos szerepe van egy olyan névnek, amelyik felkelti a figyelmet, mert ha a figyelem megvan, el tudod mondani a további marketing üzeneteidet is.

egyetértesz/tiltakozol